Cunoda volt az egyik a három pilóta közül, akik körhátrányban voltak a verseny felfüggesztésekor és emiatt el kellett volna, hogy engedjék őt a sor és a biztonsági autó mellett, ahogy a két Williamsszel, Alex Albonnal és Nicholas Latifivel is történt.
Az ezzel kapcsolatos eljárás a tavalyi, Abu Dzabiban rendezett évadzárón kérdőjeleződött meg, akkor Michael Masi versenyigazgató el is vesztette a munkáját, amiért túlságosan kapkodva rendezte meg az újraindítást, nem is hagyva, hogy minden lekörözött visszavehesse a körét, majd Max Verstappen elment Lewis Hamilton mellett, ezzel megszerezve a bajnoki címet.
Az FIA ezután egy automata rendszert vezetett be a helyzet javítására, azonban az Interlagos bokszutcájának kialakítása olyan bonyodalmat okozott, ami miatt Cunodát végül figyelmen kívül hagyták, mondta el az FIA szóvivője:
„Minden rendszer helyesen és a szabályoknak megfelelően működött. A furcsa helyzetért a pálya és az éppen akkor adódott helyzet egyedi jellemzői a felelősek.”
Miután a biztonsági autó bejött a pályára, a bokszba kiálló Cunoda volt az első, aki átlépte az egyes számú biztonsági autós vonalat, és a következő körben lépte volna át másodszor, ami azt jelentette volna, hogy visszaveheti a körét.
„Azonban, amikor beért a bokszutcába, gyorsabban tudott menni, mint a biztonsági autó mögött feltorlódott sor, ezzel pedig gyakorlatilag visszavette a körét a biztonsági autós vonal átlépésekor. Miután kijött a bokszutcából, a rendszer helyesen azt mutatta, hogy ismét körhátrányban van, de mivel egyszer már visszavette a körét, a szabályok szerint nem tehette meg ezt még egyszer.”