A kétszeres világbajnok Fernando Alonso is nagy rajongója a Real Madridnak, számtalan meccsen volt már kint a Santiago Bernabeuban, ahol tiszteletbeli tag, igazi madridista. Az F1-gyel ellentétben jól választott csapatot, mert a spanyolok általában tarolnak, és nem kevés trófea áll a nevük mellett.
Fiatalkora óta látogatja ezeket a meccseket, és igazi legendák a barátai. Többek között Roberto Carlosszal is jóban van, a brazil legenda szintén ott volt a szerda esti meccsen, ami drámai véget ért. Egészen a rendes játékidő végéig úgy tűnt, hogy a Bayern München jut be a döntőbe a Dortmund után.
Nem így lett, köszönhetően Joselu duplájának, aki csereként állt be. Ancelotti nagyon ráérzett, kit kell beküldenie a pályára, aki jól teljesített, és gyakorlatilag egyedül döntötte el a továbbjutás sorsát, amiért komoly bónusz járhat neki. Immáron csak egy meccset kell megnyerniük, hogy ismét felérjenek a csúcsra.
Erre jó esélyük van, és Alonso is boldog, aki készített pár videót a nagy pillanatokról. Hidegrázós volt a hangulat, minden adott volt ahhoz, hogy felejthetetlen pillanatokat éljenek meg a stadionban lévők, így az Aston Martin F1-es pilótája is, aki ugyancsak topfizetést kap, akárcsak a legjobb futballisták.