hero image

Fernando Alonso elmondta, meddig tervez a Forma-1-ben versenyezni

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Videón Jenson Button megdöbbentő hibája a Kínai Nagydíjról

FORMA-1

Óriási pofont kapott a két McLaren a Kínai Nagydíjon

FORMA-1

Videón Verstappen egészen hihetetlen F1-es startja 19 évesen a Kínai Nagydíjról

FORMA-1

Egy több mint szürreális baleset a Kínai Nagydíjról

Motorsport.hu
2022/02/28 21:01
Az Alpine versenyzőjének, Fernando Alonsónak az év végén lejár a szerződése jelenlegi csapatával, viszont most úgy érzi, 2023-ig vagy 2024-ig maradna a sportban.

Forradalmi szabályváltoztatásokat vezettek be a Forma-1-ben, éppen ezért a legtöbb istálló bizakodóan állt hozzá a 2022-es szezonhoz, ami bizonyos szempontból új kezdetet is jelent a mezőny számára.

Közéjük tartozik az Alpine csapata és Fernando Alonso is: bár tavaly Ocon győzni tudott Magyarországon, Alonso pedig dobogóra állt Katarban, általában a középmezőnyben harcolt a francia istálló.

A barcelonai tesztek után a spanyol rtve készített interjút Alonsóval, amelynek során azt is megkérdezték a 40 éves versenyzőtől, hogy mi az „El plan”, vagyis a terve a 2022-es évet illetően, ennek kapcsán pedig elmondta, további 1-2 évig maradna a formulaautózás királykategóriájában.

„Egyelőre nem teljesen világos a terv, még nem oszthatom meg. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd ez az év. A teszten eddig pozitívumokat és negatívumokat is tapasztaltam, de függ a terv a gumiktól, a riválisainktól, rengeteg dologtól.”

„Meglátjuk, hogyan indul az év, hogyan teljesítünk az első versenyeken. Ezenkívül egy év maradt az alpine-os szerződésemből és egy ponton el kell gondolkoznom a jövőmön. Jelen pillanatban azt tervezem, hogy további 1-2 évig maradok még az F1-ben.”

A spanyol portál a MotoGP-legenda Marc Márquezt is megkérdezte Alonsóról, Márquez pedig azt válaszolta, bízik a stratégiai tervben, amelynek segítségével újra nyerhet a kétszeres világbajnok. Alonso így reagált a „kolléga” szavaira:

„Motiváló a dolog. Észrevettem, hogy hatalmas vágy égett bennem, vissza akartam térni a Forma-1-be. Tavaly nagyon lelkesek voltak a szurkolók, azt akarták látni, hogy a dobogóért harcolok. A katari futam nagyon népszerű volt a szurkolóim körében.”

„Sokkal népszerűbb annál, mint amikor a Ferrarival évente 12-13 dobogót szereztem. Akkoriban ez normális volt, most pedig bulizunk miatta. Arra törekszem, hogy jól menjenek a dolgaim, ez motivál.”