A Scuderia az új versenyautót a londoni F1-es szezonnyitó eseményt követően mutatta be, majd másnap Fioranóban már tesztelték is az SF-25-öt. A csapat 2025-ös versenygépe számos fejlesztésen esett át annak érdekében, hogy 2008 után újra világbajnoki címet ünnepeljenek.
Fred Vasseur csapatfőnök szerint az SF-25 egy "teljesen új" autó az elődjéhez képest, amely mindössze 14 ponttal maradt le a McLarentől a 2024-es konstruktőri bajnokságban. A legszembetűnőbb változás az első felfüggesztés áttérése a vonórudas rendszerre, követve ezzel a McLaren és a Red Bull példáját.
A vonórudas első felfüggesztés jelentős aerodinamikai előnyt jelenthet, mivel javítja a légáramlást az autó padlólemeze felé, amely a jelenlegi szabályrendszerben a teljes leszorítóerő nagy részét biztosítja. A változtatást az tette lehetővé, hogy a korábbi technikai igazgató, Enrico Cardile távozott az Aston Martinhoz.
Az Auto Racer olasz szaklap szerint a hátsó felfüggesztésen végrehajtott módosítások fontosabbak, mint első látásra tűnnek. A Ferrari és a Haas továbbra is vonórudas hátsó felfüggesztést használ, míg a többi nyolc csapat tolórúdas rendszerrel versenyez.
A csapat meggyőződése szerint a tolórúdas hátsó felfüggesztés nem nyújt akkora előnyt, hogy érdemes lenne megváltoztatni a koncepciót, ezt a véleményt pedig megerősítette a 2024-es szezon tapasztalata is. A Ferrari 2023-ban kezdte el a hátsó felfüggesztés belső elemeinek kisebbítését, és az SF-25-nél még tovább mentek ezen az úton.
A váltómű részleges lesüllyesztése lehetővé tette egy fejlettebb diffúzor kialakítását, mivel a váltómű most még jobban belemerül a padlólemezbe. Ez várhatóan javítani fogja az autó aerodinamikai teljesítményét és a hasmagasság kezelését.
A hírek szerint Hamilton további módosításokat is kért az SF-25-ön a fioranói teszt után. Az olasz sajtó szerint a hétszeres világbajnok "apró és viszonylag kisebb részleteket" érintő változtatásokat javasolt, amelyeket várhatóan a bahreini előszezoni tesztre már megvalósítanak.
Hamilton korábban, január 22-i első Ferrari-tesztjén már jelzett néhány módosítási igényt, miután kényelmetlennek találta az autó pedáljait. A brit pilóta néhány alkalommal blokkolta a kerekeket, mivel még nem szokta meg az autó fékrendszerét, ugyanis a Ferrari Brembo fékeket használ, míg Hamilton a Mercedesnél a Carbon Industrie fékeivel versenyzett 11 éven át.