Idén már a Mercedes csapatánál bizonyíthat az eddig a Williams istállót erősítő George Russell, aki újdonsült csapattársához, Lewis Hamiltonhoz hasonlóan másfél napot kapott arra, hogy tesztelje a W13-ast.
A fiatal brit pilóta azt nyilatkozta, szerinte jelenleg a Ferrari és a McLaren is előttük jár, és minden téren erősnek tűnnek a csapatok. Emellett azt is elmondta, reméli, a barcelonai és a bahreini téli tesztek között előre tudnak majd lépni.
„Látunk érdekes dolgokat a tesztnapokon, és ezekre megfelelően figyelünk is. Néhány csapat elég gyorsnak tűnik. Főleg egy vörös és egy narancssárga csapat tűnik nagyon versenyképesnek” – utalt Russell minden bizonnyal a Ferrarira és a McLarenre.
„Meglátjuk, mi lesz pénteken, és hogy mit tudunk tenni a két teszt közötti idő alatt. Mindenesetre abban biztos voltam, hogy nem a miénk lesz a leggyorsabb kör. A csapatok látszólag mindent kontroll alatt tudnak tartani, és kevés és sok üzemanyaggal is erősnek tűnnek, ahogy gumikezelésben is.”
„Persze mindannyian tudjuk, hogy most mindenki különféle programokon fut, de a különböző programokból átlagot vonva jelenleg mögöttük vagyunk. De majd meglátjuk, mi lesz. A bajnokságot nem a barcelonai téli teszteken nyerik, és eddig érdekes volt ez a két nap” – fogalmazott Russell.
A csütörtöki napot követően a Mercedes mérnökigazgatója, Andrew Shovlin arról beszélt, nehéz délelőttjük volt Hamiltonnal, és hogy az autó egyensúlyával is küzdöttek. Idővel kiderül, hogy a csillagos márka milyen gyorsan tud felülkerekedni a gondjain.