Az F1-es mezőny is látja, hogy futamokon belül eldőlhet a világbajnoki cím sorsa, ami eddig sem volt kérdéses.

Max Verstappen szinte tökéletes statisztikával vezeti a bajnokságot, és ha nincs az a bizonyos technikai hiba Ausztráliában, minden bizonnyal öt egymást követő győzelem állna a neve mellett. Nemcsak a futamokon, hanem az időmérőkön sem lehet megállítani, annyira érzi a Red Bullt.

Valójában csak egy-két versenyző tudna rá nagy nyomást helyezni a Red Bullnál, de ők aligha kapnak erre lehetőséget. Az egyik ilyen versenyző minden kétséget kizáróan Alonso, aki a 40-es éveiben is talán a legjobb pilóta vagy a második Verstappen mögött, aki hamarosan négyszeres világbajnok lehet.

A másik ilyen versenyző pedig nagy valószínűséggel Norris lehetne, aki ráadásul nagyon jóban van a hollanddal. Egészen elképesztő párost alkothatnának, de nem valószínű, hogy a „bikák” ezt meg mernék húzni, pedig jót tenne az F1-nek, és többek között Verstappennek is, mert egy ideje egyedül autózgat a mezőny élén.

Kínában is nyert, és már 110 pont áll a neve mellett, addig Pérez 85 pontos. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy elkezdett meglépni a mezőnytől, és futamokon belül minden eldőlhet, majd matematikai szinten is. Leclerc ugyan a harmadik, ez a 76 pont nem sokra elég, addig Sainz 69 ponttal várja a folytatást.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL