A csillagosok idei célja egyértelműen az, hogy a nehézkes 2022-es szezon után most ismét régi formájukat mutassák. Ennek fényében elég sok átalakításon esett át az új autójuk, de az alapvető koncepción nem változtattak, tehát meghagyták a nagyon keskeny oldaldobozokat.
Miközben a mezőny legnagyobb része a Red Bull útjára lépett 2023-ra, a Mercedes továbbra is kitart az egyedi kialakítás mellett, mert érzésük szerint nem az okozta a vesztüket a tavalyi idényben.
Hamilton ennek kapcsán elmondta, hogy miközben teljesen megbízik a csapatában, némi nyugtalanság azért mégis megfigyelhető náluk. „Ez az év legizgalmasabb része. Múlt héten a gyárban voltam, és láttam, ahogy az utascella köré felépül az egész autó a sok apró darabból, és minden annyira precízen illeszkedik.”
„Egyszerűen elképedve állsz azelőtt, hogy mennyire csodálatosak a tervezők, a mérnökök, hogy milyen sok energiát fektetnek a motortér kialakításába annak érdekében, hogy minden a helyére kerüljön és tökéletesen passzoljon egymáshoz.”
A Mercedes egyik legkomolyabb gondját a delfinezés és a pattogás jelentette 2022-ben, amely még a szezon végefelé is okozott számukra kisebb problémákat, ezért Hamilton is epekedve várja, hogy lássa, vajon sikerült-e végleg megszabadulniuk tőle.
„Mindannyian aggódva várjuk, hogy végre kimenjünk a pályára és lássuk, hogyan viselkedik. Illetve azt is jó lesz majd látni, ki hol áll a mezőnyben. A múltkor kissé megőrültem, amikor belegondoltam, hogy nyolcmilliárd ember él a bolygón, és csak 20-an vagyunk, akik ezt csinálhatják, ennél a csapatnál pedig csak mi ketten versenyzünk. Elképesztően szerencsések vagyunk. Ez most a legizgalmasabb szakasza az évnek, főleg a tavalyi nehézségek miatt.”