A korábbi Forma–1-es pilóta, Christian Danner attól fél, a Ferrari hibát követett el azzal, hogy elengedték Mattia Binittót. Emellett elmondta a véleményét a Mercedes házon belüli párharcáról is, amely szerinte érdekessé válhat még a jövőben.

Miközben az idei szezon előtt sokan találgattak arról, hogy George Russell érkezése miként befolyásolhatja majd a Mercedesen belüli hierarchiát, végül nem igazán láthattunk parázs csatákat közte és Lewis Hamilton között.

Ennek azonban elsősorban az volt az oka, hogy a csillagosok nem építettek valami versenyképes masinát 2022-re, így a pilótáik legtöbbször nem a legelőkelőbb helyezésekért harcoltak. A kérdés azonban ettől még adott: ha mondjuk már a futamgyőzelmek és a bajnoki cím lenne a tét, akkor is maradna a nyugodt légkör a két brit között?

Danner szerint nem feltétlenül: „Érdekes duónak számítanak a személyiségüket tekintve, mert Hamilton egóját általában egy utasszállító géppel hozzák be, miközben George szeret sokat fecsegni, és nyitottan áll hozzá a dolgokhoz. Én ezért is találom izgalmasnak, hogy ők ketten csapattársak” – mondta Danner a Sport1-nek.

A 64 éves német emellett kifejtette véleményét Binotto távozásáról is. Szerinte a Ferrari hibát vétett ezzel a döntéssel. „Van egy varázsszó a sikerre a Forma–1-ben, az pedig a folytonosság. Szerintem a Ferrarit három évvel vissza fogja vetni ez a lépés.”

A korábbi pilóta szerint először érdemesebb kielemezni a problémákat, és csak utána végrehajtani néhány strukturális változtatást, miközben fontos, hogy az alapvető dolgok ugyanolyanok maradjanak. Ő ezért is gondolja úgy, hogy a csirke fejének levágása még gondokat okozhat Maranellóban.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL