A hétszeres világbajnok ma reggel ugyan még nem ült a Mercedes autójába, de a bokszutcában szemügyre vette a riválisok autóit.

Lewis Hamilton az új Forma–1-es szezon előtt, a spanyolországi teszt kezdetének napján alaposan szemügyre vette a konkurenciát. A hétszeres világbajnok ma délután visszatér a pályára, és a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán teszteli a Mercedes új W13-as versenygépét.

Ez lesz az első alkalom, hogy a brit egy rövid silverstone-i forgatási napon kívül F1-es autó volánja mögé ül, mióta tavaly Abu Dhabiban lemaradt a nyolcadik vb-címről. A pályán ismét találkozhat riválisával, Max Verstappennel, aki egy utolsó körös előzéssel még decemberben elvette tőle a bajnoki címet.

Hamilton új csapattársa, George Russell reggel volt szolgálatban, ő tette meg az első köröket, miközben brackley-i csapata igyekszik minél többet megtudni új gépéről. Ám amíg Russell a vezetésre koncentrált, addig Hamilton a bokszutcában tett egy sétát, hogy felmérje bajnoki riválisai új autóit, mindezt napszemüveg és szájmaszk mögé bújva.

A 37 éves pilóta időt szakított arra, hogy végignézze, ahogy Verstappen elfoglalja a helyét az autóban, miközben a Red Bull beizzítja az új RB18-ast, majd végigsétált a bokszutcán, hogy minden garázsba betekintsen. Hamilton a garázsokba pillantva többek között a 2021-es sereghajtók közül a Haas, az Alfa Romeo és a Williams garázsába is bepillantott.

Mindez azután történt, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff világossá tette, hogy szerinte idén lehetnek komoly meglepetések, és akár egy kis csapat is nagyot szakíthat, mivel a sportág történetének talán legnagyobb szabályváltozása várhatóan meglepetéseket tartogat majd.

„Nem zárok ki egyetlen csapatot sem. A szezon elején mindenki elől lehet, mert ezt már láttuk 2009-ben a dupla diffúzorral. Ha egy csapat újított és felfedezte azokat a lehetőségeket, amelyek megváltoztathatják a játékot, akkor az elején mindenki előrébb lehet“ - mondta Wolff a RacingNews365.com-nak nyilatkozva.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL