A Forma-1 hétszeres világbajnoka szerint egyes pilóták a színfalak mögött teljesen más véleményt nyilvánítanak a biztonsági kérdésekről, mint a nyilvánosság előtt, miután az FIA úgy döntött, a Kanadai Nagydíjtól kezdve szabályozza a delfinezés csökkentését.

A szabályalkotó testület csütörtök este tette közzé legfrissebb technikai irányelveit, amely előírja a versenyzők számára a pattogás megengedett maximális szintjét. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a csapatokat kötelezhetik a hasmagasság emelésére, amennyiben úgy ítélik meg, a kelleténél jobban delfineznek az autóik.

A pilóták közül Max Verstappen és Charles Leclerc is kritizálta az FIA-t, mondván a szezon közben nem észszerű dolog változtatni a szabályokon, vannak azonban olyan versenyzők is, akik egyetértenek a szigorítással.

"Érdekes különböző megvilágításban látni az emberek nézőpontját és véleményét. Nyilvánvaló, hogy a média előtt mást mondanak egyesek, mint a háttérben" - szúrt oda a brit Verstappennek.

"Végső soron a biztonság a legfontosabb és szerintem minden csapatban van legalább egy versenyző, aki ezt kiemelte. Nem hiszem, hogy ettől a szabályozástól sok minden megváltozik, sok mindent kell még tennünk."

"Pozitív, hogy az FIA igyekszik megjavítani a delfinezés problémáját, hiszen a következő években is ezt a koncepciót kell alkalmaznunk. Nem arról van szó, hogy a következő négy évben megbirkózzunk a pattogással, hanem arról, hogy teljesen megszabaduljunk tőle és ne legyenek hátproblémáink" - magyarázta Hamilton. 

"Csodálatos a sportágunk, de a biztonságnak kell a legfontosabb dolognak lennie. Manapság a versenyek után sokkal több fizikai hatás éri a testünket, így a hét nagy részét a regeneráció tölti ki, amiért sokkal többet kell tennünk. Nem hiszem, hogy ennek az adott versenyző életkorához lenne köze" - tette hozzá a Mercedes pilótája.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL