hero image
dppi

Hamilton: Szükségünk volt a 2022-es évre a rengeteg siker után

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Megérkeztek a legjobb F1-es belsőkamerás felvételek a Japán Nagydíjról

FORMA-1

Hamilton necces előzése Alonso ellen Suzukából (videó)

FORMA-1

Alonso megérdemelné a Red Bull ülését

FORMA-1

Aggódhat a Ferrari és a Mercedes

Motorsport.hu
2023/01/10 11:29
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton azt nyilatkozta, hogy szükségük volt a tavalyi szezonra, miután korábban annyi sikert arattak, hogy ezeket már nem tudták megfelelően értékelni.
Ajánlott Videó: Fernando Alonso zseniális rajtja, majd laza rádiózása

Miután 2014 és 2020 között legyőzhetetlennek bizonyult a Mercedes csapata, és 2016 kivételével minden évben Lewis Hamilton lett a világbajnok, 2021-ben is nagyon közel voltak ehhez, viszont az év utolsó futamán drámai körülmények között Max Verstappen lett a bajnok.

Az új technikai szabályokat hozó 2022-es évhez pedig nem sikerült jól alkalmazkodnia a német istállónak, nagy volt a lemaradásuk a vezető Red Bull-Ferrari pároshoz képest. Végül sokat dolgoztak le a hátrányukból, és Russell révén egyszer győzni is tudtak.

A szezon után Hamilton a német Bildnek adott interjút, amelyben azt mondta, szükségük volt egy ilyen évre a rengeteg siker után, hiszen újra megtanulták értékelni a kisebb dolgokat és az előrelépések élményét is meg tudták tapasztalni.

„Tavaly is a világbajnoki címért akartunk harcolni, de a szezon elején már láttuk a realitást. Ezzel együtt néhány eredmény úgy is olyan érzés volt, mintha győznénk, hiába nem győztünk.”

„Korábban annyira sok sikert arattunk, hogy már kicsit üresnek éreztük. Igen, győztünk, de erre is számítottunk. Elég furcsa, hiszen alapvetően ez egy kiváló dolog. Emiatt pedig még jobb volt látni, hogy mennyire örült mindenki tavaly a kis dolgoknak.”