Sok minden történt a Kínai Nagydíjon, amit egy ideje nem rendeztek meg az F1-ben, többek között a világjárvány miatt sem. Évek teltek el a kínai verseny nélkül, de most nem panaszkodhattunk, és egy igazán élvezetes hétvégében volt részünk.
Már a sprint időmérő is rendben volt, születtek meglepetések, így joggal dörzsölhettük a tenyerünket a versenyre. A sprintverseny sem hazudtolta meg önmagát, láthattunk drámákat is, kezdve Norris incidensével a McLarennel, míg a Ferrarik igencsak egymásra találtak, ami nem tetszett Leclerc-nek.
A Ferrari monacói versenyzőjének azonban számolnia kell ezzel, mert Sainz hamarosan távozik Hamilton miatt, így semmi veszítenivalója nincs, nem tarthatja kordában az olasz csapat. Ennek még biztosan lesz érdekes folytatása, nagyon kíváncsiak vagyunk a következő futamokra, már csak miattuk is.
Hamilton akár nyerhetett is volna a sprintfutamon, ami után katasztrofális időmérőt futott a vasárnapi verseny előtt. Ezt csak magának köszönhette, addig a sprintversenyen Verstappen jelentette a különbséget. Nem tudott mit kezdeni a holland világbajnokkal, aki határozottan tette be a Red Bullt a Mercedes mellé.