Az orosz-ukrán háború kitörése a motorsportok világára is hatással van: a Haas már csütörtök este eltávolította az autójáról, a motorhome-járól és minden felületéről Dmitrij Mazepin cégének, az Uralkalinak a logóját, és bár arról még nem érkezett hivatalos információ, hogy megszakítják partneri kapcsolatukat a céggel, mégis borítékolható a dolog.
Ez pedig esetlegesen Nyikita Mazepin ülésébe is kerülhet, hiszen komoly súlya lehetett a szerződtetésében az, hogy dollármilliókat hozott magával az Uralkalin keresztül, így viszont már nem tűnhet annyira vonzó opciónak.
A csapatfőnök Günther Steiner ennek kapcsán hangsúlyozta, azelőtt nem hoznak döntést, mielőtt a jogi osztályukkal egyeztetnének, és hogy semmit nem tud garantálni, hiszen a jelenlegi helyzetben a kormányok is szerepet játszanak, felettük pedig nincs hatalma a Haas csapatvezetőjének.
Steiner azt is elmondta, minden eshetőségre felkészülnek, és először Pietro Fittipaldit fogja felhívni – a 25 éves brazil pilóta több éve a csapat tartalékversenyzője, és 2020 végén Romain Grosjean helyére beugorva két futamot teljesített eddig a Forma-1-ben.
A Motorsport.com olasz kiadása szerint viszont nem neki, hanem az Alfa Romeótól 2021 végén távozni kényszerülő Antonio Giovinazzinak van a legtöbb esélye az amerikai istálló ülésére, ha Mazepin távozik, a két legfőbb érv mellette pedig a három teljesített F1-es szezon és a Ferrari-kötődés