Albon a Williams színeiben tért vissza idén az F1 állandó mezőnyébe, miután tavaly még a Red Bull tartalékosa volt. Az eredményei pedig eddig magukért beszélnek, hiszen ő szállította a csapat összes pontját, és konzisztensen jól teljesít.
Természetesen örömmel adta hírül ő is, hogy tovább folytathatja a megkezdett munkát Grove-ban. „Az istálló keményen dolgozik, hogy előrelépjen, én pedig igazán motivált vagyok, hogy folytassam ezt az utat és közös erővel fejlesszük tudásunkat.”
A Williams csapatfőnöke, Jost Capito is elmondta, hogy örülnek a szerződéshosszabbításnak, mivel Albon személyében egy kiváló versenyző van a kötelékükben. „Alex lenyűgöző pilóta és értékes tagja a Williams Racingnek, ezért is öröm számunkra megerősíteni, hogy hosszú távon együtt fogunk dolgozni.”
„Alex remekül vegyíti a remek képességeket és tanulási készséget, melyek révén sikeresebbé válhatunk a jövőben. Egy igazi versengő típus, aki népszerű és hűséges csapattag is, ezért boldogok vagyunk, hogy vele a fedélzeten stabil alapokra építkezhetünk a Forma–1 új korszakában.”
A Williams arról viszont nem tett említést, hogy ki lesz jövőre Albon márkatársa. Nicholas Latifi szénája nem áll túl jól ebből a szempontból, és amennyiben a kanadainak mennie kell, vélhetően egy újonc pilóta ülhet majd a helyére.
A legvalószínűbbnek Nyck de Vries vagy Logan Sargeant leigazolása tűnik, mivel Oscar Piastri vélhetően másfelé kacsintgat, és valószínűleg a McLarennél fog kikötni 2023-ban.