Az eredeti program 24 versenyből állt, a sanghaji fordulót pedig április 16-án tartották volna. Az országban azonban szigorú korlátozások voltak érvényben a Covid miatt, ezért már tavaly hírül adta a sorozat, hogy idén sem utaznak el az országba.
Ennek megfelelően pedig elkezdték keresni a lehetséges beugrókat, és egy ideig úgy tűnt, a portugáliai Portimao megint szerepet kaphat a bajnokságban. Emellett szó volt arról is, hogy esetleg előrébb hozzák az április 30-ra tervezett Azeri Nagydíjat, de ebbe a bakui szervezők nem akartak belemenni.
Mindezek után azonban az idei év elején felmerült a lehetőség, hogy az F1 mégis elutazhat Kínába, hiszen az ország jelentősen enyhített a korlátozásokon, a helyi hatóságok pedig mindenképpen meg szeretnék tartani az eseményt.
Úgy tűnik azonban, hogy mégsem sikerült megállapodásra jutni ebben a témában, ezért a Forma–1 most hivatalosan is bejelentette, hogy 23 futamos lesz a szezon, Kínát pedig nem pótolják. Mindez pedig azt jelenti, hogy áprilisban lesz egy háromhetes szünet Ausztrália és Baku között.
A sorozatnak mindez persze bevételkiesést is jelent, de úgy tűnik, ezzel most együtt tudnak élni. Hogy mi lesz ezek után a Kínai Nagydíj sorsa, melyet utoljára 2019-ben tartottak meg, az erősen kérdéses, még úgy is, hogy szerződésük van a szériával 2025-ig.
Így fest tehát a teljes idei naptár: