A Red Bull Forma-1-es csapatának vezetője, Christian Horner beszélt a Ferrari csapatának élén történt változásról és elmondta, miért tud szimpatizálni az onnan távozó Mattia Binottóval.

A Ferrari csapatát idén már egy új ember vezeti, Fred Vasseur vette át a gyeplőt Mattia Binottótól, aki 2019 januárjától foglalta el ezt a pozíciót. Az olasz szakember tudott haladni a Forma-1 egyik legrégebbi csapatával, de a világbajnokságról lecsúsztak tavaly.

A Scuderia autója erős volt és Charles Leclerc, valamint Carlos Sainz személyében a pilóták is a helyükön voltak, azonban a számos hibás stratégiai döntés, elbaltázott kerékcsere és néha még a versenyzők hibái is közrejátszottak abban, hogy a Red Bull simán nyert a végén.

Vasseur személyében a vörösök egy tapasztalt csapatfőnökkel erősítettek, a francia ugyanis már 2017 óta a Sauber Alfa Romeo néven működő csapatának a vezetője, miután előtte rövid ideig a Renault gyári csapatát vezette.

A Motorsport Magazine-nak adott interjúja alapján Christian Horner, a nagy rivális Red Bull vezetője is kíváncsian várja, mit hoz a váltás: „Főleg azt lesz érdekes látni, hogy ugyanazok lesznek-e az aggályai, mint a Saubernél voltak.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL