A Red Bull és Max Verstappen újabb lépést tett az idei bajnokság megnyerése felé, hiszen a Holland Nagydíjon a nagy nyomás és néhány váratlan esemény ellenére is végül magabiztosan nyerték a versenyt.

Verstappennek jelenleg 310 pontja van a tabellán, a legközelebbi üldözői pedig a holtversenyben 201 ponttal álló Sergio Perez és Charles Leclerc. A szezonból ráadásul már csak hét verseny van hátra, melyek során mindent egybevetve 190 pont az elérhető maximum.

Ennek fényében a hollandnak pedig papíron már elég lenne négy második, valamint egy ötödik hely is ahhoz, hogy megvédje címét. Leclerc pedig ebben az esetben hiába tesz bármit, hiába nyeri meg az összes futamot a bónuszpontokkal együtt, akkor sem lenne esélye győzni év végén.

A Red Bull pedig a konstruktőriben már szintén mérföldekkel vezet, így nem nehéz kitalálni, hogy Christian Horner csapatfőnök miért volt annyira önfeledt hangulatban a Holland Nagydíjat követően.

„Remek helyzetben vagyunk, és vélhetően elég keményen kell próbálkoznunk ahhoz, hogy elveszítsük. Matematikailag viszont semminek sincs még vége. Mi ugyanúgy állunk ehhez, ahogy eddig: versenyről versenyre haladunk. A következő futam, a következő vasárnap, ugyanaz a feladat. Nem engedjük meg magunknak, hogy túlságosan is előre tekintsünk.”

Miközben Horner nem győzte dicsérni az egész Red Bull-csapatot az elvégzett munkájukért, a győztes versenyzőjét még nagyobb elismerésben részesítette. „Az nyűgözött le igazán ezen a hétvégén, hogy itt őrültek háza van, Max viszont a megérkezése pillanatától egészen a kockás zászlóig zónában volt.”

Pedig Verstappen könnyen elveszíthette volna hidegvérét, hiszen a futam második felében először a virtuális biztonsági autó, majd a valódi is pályára hajtott, így minden csapatnak több fontos taktikai döntést is hoznia kellett. A Red Bull azonban, ahogy oly sokszor már idén, ismét jól gondolkozott.

„Ez egy elképesztően kemény futam volt a VSC-vel és az SC-vel; fontos volt a jó döntéseket a jó időben meghozni. Főleg az utolsó volt problémás, hiszen Maxot vezető helyről hívtuk ki, és így a két Mercedes mögé került, de számunkra létfontosságú volt, hogy a megfelelő gumin legyen a végén, és a taktika remekül működött.”

„Én azt hittem, a Mercedes meghagyja George-ot amolyan hátvédnek, hogy feltarthassák vele Maxot, de aztán ő is kiállt cserélni, és így szabadon támadhattuk Lewist. Persze gumikülönbség is volt, és Max elég gyorsan megoldotta a helyzetet.”

Miközben Verstappen tehát már sínen van az újabb bajnoki címe felé, a Red Bull 2013 óta most először hódíthatná el a konstruktőri trófeát is, ami Horner számára rengeteget jelentene. „A konstruktőriben a csapatok feszülnek egymásnak, és ezt a Mercedes dominálta az utóbbi nyolc évben. Ha sikerülne azt is hazavinni, az legalább akkora dolog lenne, mint az egyéni.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL