Miközben manapság már Max Verstappen a Red Bull kedvence, egy évtizeddel ezelőtt még Vettel volt az, akivel a csapat halmozta a sikereket, hiszen 2010 és 2013 között zsinórban négy bajnoki címet tudtak nyerni együtt.
Vettel most pályafutása utolsó F1-es futamaira készül, Horner pedig visszaemlékezett arra, milyen volt a kapcsolata azzal a pilótával, kinek népszerűsége rengeteget nőtt az utóbbi években.
„Ami szerintem leginkább látszott vele kapcsolatban már a legelejétől kezdve, az az, hogy ő egy igazán fókuszált fiatalember volt, a munkamorálja pedig teljes mértékben németes. Keményen és sokáig dolgozott, remek humorérzéke van, ezért egy brit csapatba is azonnal be tudott épülni.”
„A csapat minden részével igyekezett megkedveltetni magát, legyen szó arról, hogy csokoládét hozott a titkárnőknek, vagy megtanulta a szerelők sajátos szóhasználatát – a cockney szlenget például legendásan jól használta.
„Lehengerlő volt azokban az autókban, melyeket akkor építettünk. Azok szép idők voltak az F1-ben: komoly versenytársakkal és nagy ellenfelekkel néztünk szembe, miközben hatalmas eredményeket értünk el.”
„Ő akkoriban nagyon akarta a sikereket, de emellett a rekordokat is. Sokat jelentettek ezek számára” – mesélte Horner. A legtöbb ember rengeteget érik tíz év leforgása alatt, és Vettel sem kivétel ez alól.
„Örömünkre szolgált, hogy a csapatunk része volt. Nagy dolgokat értünk el együtt. Egy fiúból fiatalember lett, majd pedig egy igazi úriember. Nagyon erős meggyőződésekkel rendelkezik. Ezt láthattuk a karrierje későbbi szakaszában, hiszen igyekszik kiállni azon ügyek mellett, melyek kapcsán szenvedélyes.”
„Fontos számára a családja, szereti, ha nincs mindig a figyelem középpontjában. Ettől függetlenül jó látni, hogy most már ő is fent van az Instagramon! Ugyan az F1-es karrierje most a végéhez ér, biztos vagyok benne, hogy rengeteg minden várja még őt az életben.”
„Tudom, hogy nagy dolgokat fog még véghez vinni. Szomorú lesz nem találkozni vele, de úgy vélem, megfelelően időzített. Nem jó őt a középmezőnyben látni, mert nem érdemli meg, hogy ott legyen. Úgy vélem tehát, hogy valóban jókor mondja azt, hogy eljött az idő a lezárásra” – fogalmazott Horner.