Ha valaki azt mondja nekünk 2010-ben, hogy Hülkenberg 2024-ben is úgy lesz a rajtrácson több mint 208 nagydíj után, hogy nincs dobogója, valószínűleg mosolygunk egyet. A német sem gondolta volna, hogy így alakul a pályafutása, de legalább igen szép összegeket keresett vele, ami nem rossz dolog.
Alapesetben az ilyen kaliberű versenyzők szereznek legalább pár dobogót, viszont az valóban a hihetetlen kategória, hogy a németnek még csak dobogója sincs. Az egy rajtelsőséget számláló versenyző eddig összesen 43 körön át vezetett futamot, és nem egyszer közel állt ahhoz, hogy dobogós legyen.
Attól sem volt messze, hogy aláírjon a Ferrarihoz, de végül Räikkönen közbeszólt. Az olaszok inkább a finn „Jégembert” választották, viszont Hülkenberg még mindig az F1 mezőnyének tagja, és jó teljesítményt nyújt. A Haas volánja mögött ugyan nincs túl sok esélye, élvezi a versenyzést, hozzászokott már ehhez a helyzethez.
2019 óta egy olyan év sem volt, amikor a TOP-10-ben zárta volna az adott szezont, jelenleg is csak a 13. helyen áll, de ebben a mezőnyben már a pontszerzés is rettentően nehéz, mert minimális a különbség a csapatok között. A Kínai Nagydíjon is bizonyított Hulk, aki nem mellesleg hasonlóan erős rajtot vett, mint Alonso.