hero image

Így törte össze az autóját Alonso a Q3-ban (videó)

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Charles Leclerc szerezte a Ferrari első 2023-as pole-pozícióját az F1-es Azeri Nagydíjon!

FORMA-1

Videó: Gasly autója az edzésen kigyulladt, az időmérőn összetört

FORMA-1

Szinte minden autóban kicseréltek valamit a hajtásláncban az FIA enyhítése után

FORMA-1

Verstappen az élen az Azeri Nagydíj egyetlen szabadedzésén, bajban az Alpine

Motorsport.hu
2022/05/29 09:44
Miközben a legtöbben vélhetően az élen álló csatával voltak elfoglalva, valamint azzal, hogy Sergio Perez miként törte össze autóját a Q3 utolsó perceiben, ezzel lényegében párhuzamosan történt egy másik incidens is, melynek Fernando Alonso volt a főszereplője.
Ajánlott „Szerintem Ericsson eltalált” – ikonikus rádiózás és safety car mögötti ütközés Bakuból

A kétszeres világbajnok és csapata szombatra megtalálta a tempót Monacóban, és sokkal jobban teljesítettek már, mint pénteken, ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen mindkét Alpine bejutott az időmérő végső szakaszába.

Ott Alonsónak először egy hetedik helyet érő időt sikerült futnia, ezen javítani végül azonban már nem tudott, hiszen az utolsó gyorskörén a Mirabeau-ban elfékezte magát, és ő is a gumifalban kötött ki.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy nem sokkal előtte meg Perez csapta falnak a Red Bullt, így amúgy sem tudott volna már értékelhető időt futni, ráadásul a mexikói és Carlos Sainz autója teljesen el is torlaszolta a pályát.