Ezen a ponton már vélhetően mindenki, aki meg akarta nézni, látta már a széria legújabb évadát. Időközben pedig elindult az ötödik szezon forgatása is, a Netflix stábja már a barcelonai teszten is tiszteletét tette, hogy megkezdje a munkát.

Ha visszamegyünk az alapokhoz, akkor azt ki lehet jelenteni, hogy a Liberty Media által életre hívott széria óriási sikernek minősült, hiszen rengeteg ember számára tette fel a térképre a Forma–1-et, ráadásul kicsit jobban bepillanthattunk általa a nézők elől oly sokáig szinte hermetikusan elzárt paddockba.

A pályán történnek az igazán fontos események, ez tény, de közben a háttérben is hasonlóan nagy horderejű döntések születnek, melyekből korábban nem sokat láthattunk vagy hallhattunk. A Drive to Survive tehát megadta nekünk ezt az extrát, aminek vélhetően minden rajongó csak örülni tudott.

Azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Liberty egyik legfőbb célja az volt, hogy új rajongókat vonzzon be, de nemcsak világszerte, hanem különösen az Egyesült Államokban. Ez pedig sikerült is nekik, hiszen az F1 sosem volt még ilyen felkapott az USA-ban, amit mi sem bizonyít jobban, mint a nemrég bejelentett Las Vegas-i Nagydíj, amely egy éven belül a második új helyszín lesz az országban.

Úgy gondolom viszont, hogy az utóbbi négy-öt év során, mióta tart a Netflix sikersorozata, az eredeti célkitűzések mintha egyre inkább háttérbe szorultak vagy átalakultak volna, és a DTS most már inkább tűnik egy futószalagon gyártott, amolyan kötelező terméknek, mintsem egy évről évre valami egyedit nyújtó alkotásnak.

Az sem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban egyre több versenyző, az élen Max Verstappennel, finoman ugyan, de kritizálni kezdte a Netflixet. Lando Norris, Pierre Gasly, Carlos Sainz vagy éppen Mick Schumacher is felhívta a figyelmet a problémákra, melyek mellett a negyedik évad után azt hiszem, már nem lehet szó nélkül elsiklani.

Azt ezen a ponton érdemes leszögezni, hogy itt elsősorban a saját véleményemről van szó, mellyel nem muszáj egyetérteni, de a Drive to Survive egyes gyengeségei és hibái eléggé szembeötlőek ahhoz, hogy ne seperjük azokat a szőnyeg alá, hiszen végső soron mindannyian egy jobb műsort szeretnénk látni.

Már a harmadik etap után, de különösen a legújabb évadot megnézve valóban úgy érzem, hogy a Netflix sorozata elsősorban azoknak készül, akik szinte egyáltalán nem ismerik a Forma–1 világát. Mi ezzel a baj, tehetnénk fel a kérdést. Alapvetően semmi, csak miközben a sorozat arra fókuszál, hogy behozza az új nézőket és teret hódítson világszerte, addig a már meglévőket mintha figyelmen kívül hagyná és az oldalvonal mellé terelné.

Miközben az új nézőnek ugyan vélhetően fel sem tűnnek azok a dolgok, melyeket a Netflix csinál a nagyobb sikeresség érdekében, addig a szakavatottabbak, az F1-et jól ismerők körében már elég nehéz nem kiszúrni, hogy mi történik a háttérben, a pilóták egy része pedig pont erre próbálja felhívni a figyelmet.

A túldramatizáltság, a szándékos feszültségkeltés, az események össze-vissza vagdosása bizony tényleg könnyen kiszúrható azok számára, akik rendszeresen foglalkoznak a Forma–1-gyel. Persze erre lehetne azt mondani, hogy nézzük el nekik, hiszen ha nem ily módon állítanák össze a sorozatot, akkor unalmasabb lenne. Igen, unalmasabb, de kinek?

Számomra a jelenlegi formájában így is eléggé unalmas volt már a negyedik évad, mivel a negyedik egymást követő évben kellett végignéznem ugyanazokat a hibákat, szándékos ferdítéseket, a pilóták ellentétbe állítását, miközben pontosan lehet tudni, hogy azok az események nem úgy történtek, nem úgy hangzottak el, és nem az lett a végük, mint ahogyan azt a sorozat elénk tárja.

A 2021-es idénynél jobb alapanyagot nem nagyon kaphatott volna a Netflix, mégis talán most végezték a leggyengébb munkát vele. A bevált formulájukon továbbra sem akartak változtatni, minden maradt a régiben, aminek az lett az eredménye, hogy a szezon egyik főszereplőjét, a végső győztest szinte egy pillanatig sem láthattuk, hallani is csak évekkel ezelőtti felvételeken hallhattuk, amikor még merőben más pilóta és ember volt.

Őszintén szólva én szívesebben figyeltem volna, hogy mit gondol a színfalak mögött, kicsit szabadabb körülmények között Lewis Hamilton és Verstappen a bajnoki csatáról, a pszichológiai hadviselésről, vezetéstechnikai kérdésekről és még megannyi témáról, helyette viszont a csapatfőnökeik egész éven tartó cicaharcának a folytatását láthattuk, ami egy pontig még szórakoztató, egy ponton túl viszont már elcsépelt és gyerekes.

Ha pedig minden megy tovább a maga kerékvágásban, akkor egyre kevesebb versenyzőt láthatunk majd megszólalni az évadokban, mert nem lesz kedvük asszisztálni a Netflix munkájához. Ezért sem véletlen, hogy Stefano Domenicali elmondta, hogy le fognak majd ülni a streamingszolgáltatóval megvitatni, hogy min lehetne javítani a jövőre nézve.

Ahogyan a versenynaptár esetében is, itt is meg kéne találni az egyensúlyt az új nézők behozásának igénye, valamint a meglévő nézők megfelelő kiszolgálása között, mert amíg az újak egy viszonylag jó, sok mesterkélt drámával fűszerezett történetet kapnak, addig a meglévők csupán néhány extra beszólást Toto Wolfftól és Christian Hornertől, miközben azon tűnődnek, hogy a valóságban mikor hangzottak el azok a szavak az adott pilóta szájából, melyeket a Drive to Survive-ban hallani tőlük.

Verstappen pedig Norris kapcsán jól rávilágított egy másik problémára. Akik először találkoznak a száguldó cirkusszal és a versenyzőkkel, ők a Netflix görbe tükrén keresztül látják az eseményeket, emiatt pedig nem feltétlenül kapnak megfelelő képet arról, hogy ki milyen személyiség valójában, és hogy miként viszonyul adott dolgokhoz vagy kihívásokhoz.

Ez pedig hosszú távon nem tesz jót a Forma–1-nek, még ha rövid távon még több követőt és rajongót szerez is, ami a Liberty Media egyik kimondott célja volt, amikor 2017-ben átvették a sorozatot Bernie Ecclestone-tól.

A célnak tehát véleményem szerint annak kéne lennie, hogy a Netflixnek meg kéne találnia azt az egyensúlyt, ahol a valóság megmásítása nélkül tud elmesélni egy izgalmas és érdekfeszítő történetet, mert ha ez a továbbiakban sem fog sikerülni nekik, akkor sokaknak nem lesz már kedvük azt nézni, hogy mit találtak éppen ki az aktuális évadra.

Bár a Liberty legfrissebb beszámolója szerint a negyedik etap egyébként túlteljesítette a harmadikat nézettség terén, a siker legfontosabb mutatója tehát pozitív, de ez vélhetően inkább köszönhető a tényleges szezon alakulásának, mintsem valamilyen minőségbeli előrelépésnek a streamingplatform részéről.

A címben feltett kérdésre tehát lehetne az egy válasz, hogy igen, kell még a Forma–1-nek a Drive to Survive, csak nem a jelenlegi formájában. Úgy vélem, négy évad után már muszáj lenne valamilyen változást, újítást eszközölni a formulán, mert miközben az új és „tudatlan” nézők talán jót szórakoznak a pilóták nem létező egymás elleni harcain és a csapatfőnökök beszólásain, addig a versenysorozat igazi szerelmesei csak egy megfűszerezett, vérszegény, töredezett szezonösszefoglalót kapnak, amelyet már láttak, méghozzá élőben, és azt kell mondanom, hogy az sokkal jobban sikerült.