A biztonsági és az orvosi autó megkezdte a tesztelést Kínában, közvetlen az F1-es versenyhétvége előtt.

Ezen a hétvégén Kína látja vendégül a Forma-1 mezőnyét, amire 2019 óta nem volt példa. Régóta vártak már erre a kínai rajongók, és az F1-es csapatok is szeretnek Sanghajban versenyezni, ahol gőzerővel készülnek a futamra, mely egyúttal különleges programokat is jelent a helyszínre kilátogatók számára.

Az erősorrend aligha fog nagyban változni, továbbra is a Red Bull a favorit. Verstappen egy újabb könnyed győzelmet arathat, ha nem szól közbe a technika, ez azért borítékolható, viszont ettől függetlenül lehetnek még nagy csaták a Red Bullok mögött. A Ferrari képviseli a második erőt, ugyanakkor nincs nagy előnyük.

A Mercedes továbbra is gyengélkedik, viszont a fejlesztéseikkel képesek lehetnek előrébb lépni. Jelenleg azonban valahol az Aston Maritn és a McLaren szintjén mozognak, addig az olaszok egy lépéssel előttük járnak. A bajnoki címre nem esélyesek, és lehetséges, hogy ez lesz az egyik leggyengébb idényük, mióta gyári csapatuk van.

Már csütörtökön kimehetett két Mercedes a pályára, miután a biztonsági és az orvosi autó megtartotta a szokásos tesztjét. Igen tempós köröket futottak, kicsit fel is gumizva ezzel az ideális ívet. Ilyenkor még nagyon poros, piszkos a pálya, jobb óvatosnak lenni, ami az F1-es mezőnyre is értendő.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL