A GP2-es bajnoki címe után került 2007-ben a Forma-1-be Lewis Hamilton, aki kis híján rögtön világbajnok lett a McLaren színeiben. Ekkoriban az édesapja, Anthony Hamilton menedzselte a brit pilótát.
2010-ben aztán Lewis úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi az irányítást, és megszakította a munkakapcsolatát Anthonyval. Nemrég ennek az okáról nyilatkozott a Mercedes 38 éves versenyzője:
„Amikor bekerültem a Forma-1-be, édesapám volt a menedzserem. Nagyon keményen dolgozott. Engem is inspirált a munkához való hozzáállása, és hogy milyen korán kelt fel minden nap.”
„Keveset aludt, éjt nappallá téve dolgozott a garázsban a hétvégék alatt, és próbált még jobb mérnökké válni. De nehezen tudta kimutatni a szeretetét. Néha csak egy ölelést szeretnél az apádtól.”
„Ez a helyzet 22-23 évesen vált még intenzívebbé, amikor F1-es pilóta lettem. Az iskolában nem tanulod meg, hogyan beszélj a médiának. Akkoriban nem volt mellettem PR-os, aki megvédhetett vagy felkészíthetett volna.”
„Ilyenkor sok hiba csúszhat be, fiatalként pedig nehéz aközben tanulni, hogy már csinálod is a dolgokat. Normális életet akarsz élni, miközben semmi sem normális. Apámmal egy ponton összeakasztottuk a bajszunkat.”
„Csak azt akartam, hogy apám legyen. Szórakozzunk és nevessünk együtt! Ez ugyanis már régóta hiányzott. Szóval elváltak az útjaink, és elkezdtem saját magam meghozni a döntéseimet. És volt egy olyan időszak, amikor kevesebbet beszéltünk egymással.”