Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi elmondta, azt is kilátásba helyezte, hogy mást ültet be a két autójukba, ha nem viselkedik csapatjátékosként Esteban Ocon és Fernando Alonso.

A brazil sprintfutamon kétszer is összeért egymással az első körben Esteban Ocon és Fernando Alonso, a második ütközés miatt Alonso 5 másodperces büntetést kapott, és a bokszba is ki kellett jönnie szárnycserére.

A futamon pedig már azt hallhattuk, hogy Oconnak azt mondják a safety caros fázis alatt, hogy engedje el a friss gumin érkező Alonsót, ne harcoljon vele, amit egy kis közjáték után meg is tett.

A csapat vezérigazgatója, Laurent Rossi pedig Abu-Dzabiban elmondta, azt is kilátásba helyezte, hogy más fogja vezetni a szezonzárón a két Alpine-t, ha nem viselkedik csapatjátékosként Alonso és Ocon:

„Azt mondtam nekik, hogy amíg felnőttként viselkednek, addig én is így fogom kezelni őket, és szabadon csatázhatnak egymással egészen addig, amíg a csapat számára ez nem káros – múlt hétvégén viszont az volt.”

„Ezért emlékeztettem őket arra, hogy mi áll a szerződésükben, és hogy rengeteg versenyző vágyik arra, hogy a helyükön versenyezzen, és kár lenne két másik pilótával befejezni az évet, még ha ez sokba is kerül.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL