Charles Leclerc örömmel tekint vissza az elmúlt három évre Carlos Sainz oldalán, akivel egymást hajtották annak érdekében, hogy jobb pilótákká váljanak.

Az Ausztrál Nagydíjon Carlos Sainz hősies győzelmet aratott, hiszen ő az egyetlen pilóta, aki eddig mind 2023-ban, mind pedig 2024-ben meg tudta törni a Red Bull sikerszériáját, amelynek nyomán a bikások elképesztő dominanciával uralják a sportágat.

A spanyol győzelme után érthető okokból felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint hiba volt a Ferrari részéről elküldeni 2025-re az egyre jobb formába lendülő Ferrari-pilótát, aki idén egy harmadik hellyel, illetve egy győzelemmel vétette magát észre.

Mint ismert, 2025-ben Lewis Hamilton lesz Charles Leclerc csapattársa, és habár a monacói pilóta örül a hétszeres bajnok érkezésének, nem mulasztotta el megköszönni Sainz munkáját, aki a maximumig hajtotta őt.

„Carlosnak jobb hétvégéje volt Ausztráliában, mint nekem, én nem voltam tökéletes sem a kvalifikáción, sem a verseny második etapjában, ahol a vártnál jobban elkoptak a gumik” – jelentette ki Leclerc a Formulapassion.it közlése alapján.

„Alapvetően három éve ezt játsszuk a futamokon, hogy Sainz megver engem, aztán a következőn én hajtok, hogy megverjem őt. Így fejlődünk. Nagyon inspiráló, hogy van egy olyan csapattársam, mint Sainz.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL