A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, Lewis Hamilton első ferraris versenyautója, az SF-25 egyedülálló tervezési filozófiájával kiemelkedik a mezőnyből.

A Scuderia Ferrari a múlt héten mutatta be hivatalosan új autóját, amelyet azonnal pályára is vittek a fioranói tesztpályán. A csapat technikai igazgatója, Loic Serra elmondta, az SF-25 esetében az autó 99 százalékát áttervezték, mivel a maranellói alakulat közel húsz év után szeretne ismét világbajnoki címet szerezni.

Az egyik legjelentősebb módosítás az első felfüggesztés vonórudas kialakítása, amely nagyobb mozgásteret biztosít az aerodinamikai fejlesztésekhez. Noha az alapkoncepció a tavalyi autó továbbgondolása, Horner szerint a Ferrari megoldásai teljesen eltérnek a többi csapatétól.

A bahreini versenypályán zajló tesztelés első napján tartott csapatfőnöki sajtótájékoztatón Horner így nyilatkozott: "A jelenlegi szabályrendszerben egyértelmű, hogy az autók nagyon hasonlóvá váltak. A Ferrari az egyetlen, amely igazán kitűnik a mezőnyből. Ez természetes, hiszen már csak apró előnyöket lehet szerezni."

"A mi autónkon minden felület más, mint tavaly, mégis hasonlónak tűnik, mivel ugyanazt a filozófiát követjük. Látható, hogy a többi autó is ebbe az irányba fejlődött. Ez teszi majd igazán szorossá az idei versenyzést" – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.

Nyolc győztes lehet 2025-ben

Mivel a technikai szabályok változatlanok maradtak a téli szünetben, várhatóan még szorosabb lesz a küzdelem az élmezőnyben. A négy top csapat – a McLaren, a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes – mind győzelmi esélyesnek számít, ahogy ez már a tavalyi szezonban is megmutatkozott.

Horner szerint akár nyolc különböző győztest is láthatunk az idei szezonban, ami egyáltalán nem kizárt, hiszen tavaly a négy top csapat nyolc pilótája közül heten tudtak futamot nyerni, egyedül Sergio Perez maradt győzelem nélkül a Red Bullnál.

"Egyes pályák jobban fekszenek majd bizonyos autóknak, mint másoknak. A lényeg az lesz, hogy ki tudja maximálisan kihasználni a csomagját, és ki találja el a megfelelő beállításokat az adott versenyhétvégén" – folytatta Horner.

"Ennek legnagyobb nyertesei a rajongók és a sportág követői lesznek, hiszen könnyen lehet nyolc különböző győztesünk idén, sőt, még meglepetések is érhetnek minket. Tényleg nagyon nyílt lehet a bajnokság", mondta.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL