Michael Schumacher egy kifejezetten erős évet tudhatott maga mögött 2000-ben a Ferrarival, mai világbajnoki címet hozott számára.

Michael Schumacher a valaha volt egyik legnagyobb legenda, aki sok mindent túlélt a pályán, majd a sors mégis kegyetlenül bánt el vele, és olyan szinten változtatta meg az életet, ami csak ritkán fordul elő egy világbajnok esetében. Csodával határos módon ugyan túlélte a 10 évvel ezelőtti síbalesetet, azóta sem láthattuk a nyilvánosság előtt.

Sokunknak hiányzik, és mindig úgy fogunk rá emlékezni, aki megállíthatatlan volt. 1994-ben és 1995-ben ért fel először a csúcsra, de akkor még nem a Ferrari versenyzőjeként, sokat kellett várnia a nagy győzelemre, viszont olyan szinten beérett a munkájuk, hogy 2000 és 2004 között nem találtak legyőzőre.

Schumacher már 1996-ban harmadik lett, majd jött a botrányos 1997-es év, mely kizárással ért véget számára. 1998-ban ugyan visszavágott Jacques Villeneuve világbajnoki címe után, második lett, közvetlen Mika Häkkinen mögött, aki egy évvel később is behúzta a trófeát, és úgy tűnt, ez 2000-ben is meglesz neki.

Schumacher egy ötödik hellyel hangolt a 2000-es évre, ami az első olyan esztendő volt számára, amikor világbajnoknak mondhatta magát a Ferrari színeiben. Napra pontosan 24 éve nyerte meg a futamot San Marinóban, ahol rengeteg olasz gyűlt össze, és akkora ünneplést rendeztek, hogy arra még ennyi idő múltán is sokan emlékeznek.

Ezen a nagydíjon született meg a Ferrari 128. győzelme, a Mercedes pedig motorgyártóként a 70. alkalommal volt dobogós, míg a BMW a 100. nagydíján állt rajthoz a motorjaival. A McLaren pedig csapatként jubilált, ugyanis a 90. leggyorsabb körét rakta össze a versenyen, addig Michael Schumacher már 38x állt ott a dobogó legfelső fokán, mellette Häkkinennel és a skót csapattárssal, Coultharddal.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL