Bruce McLaren nélkül a Forma-1 biztosan nem lett volna olyan különleges, mint most, hiszen a McLaren istálló alapítójáról beszélünk.

Bruce McLaren nem keveset tett azért, hogy a Forma-1 különlegessé váljon, már csak a McLaren istálló megalapításával is. Nem lehet azt mondani, hogy végtelen vagyonnal rendelkezett volna, egyszerűen okos és tehetséges volt.

Azon kevesek egyike, akik a saját csapatukkal is versenyeztek az F1-ben. Minden a Cooper istállóval kezdődött számára az F1-ben még 1959-ben, stílusosan Monacóban, aminél nincs legendásabb helyszín. Már a kezdetektől magával ragadta az embereket a hercegségi pálya, ami nélkül nincs Forma-1.

Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy sok adatott volna meg McLarennek, mert 32 évesen érte utol a halál egy balesetben 1970-ben. Ki tudja, hogyan alakul a McLaren sorsa a kategóriában, ha nem hal meg ennyire fiatalon, sok esztendő lehetett volna előtte, és talán ma is élne az 1937-ben született legenda.

Ma 65 éve állt először rajthoz az F1-ben Monacóban, ami egyúttal a Cooper harmadik győzelmét és első rajtelsőségét, valamint első leggyorsabb körét hozta. Egyúttal ez volt Jack Brabham első győzelme és dobogója, illetve leggyorsabb köre is. Akkoriban még 10 éves sem volt az F1, ma pedig már...

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL