A valaha volt egyik legjobb olasz F1-es pilótáról beszélünk, aki ma ünnepelheti a 70. születésnapját, és hosszú pályafutása adatott meg neki.

Nagyon gyorsan telik az idő, pedig még mindig élesebb emlékeink vannak Riccardo Patrese F1-es szerepléséről, aki rengeteg futamon lehetett ott a rajtnál, és végig egy igen veszélyes időszakban versenyzett. Már 1977-ben rajthoz állt, amikor az F1-ben messze veszélyesebb volt, mint a későbbi korokban.

Gyakoriak voltak a halálos balesetek, de a versenyzők számára természetes volt ilyen veszélyben versenyezni. A ma 70 éves Patrese szép karriert futott be, hiába nyert csak 6 alkalommal, amire éveket kellett várnia. Talán ő maga sem gondolta, hogy a 70-es évektől egészen a 80-as évek elejéig kell várakoznia arra, hogy ott legyen a dobogó legfelső fokán.

Ez 1982-ben sikerült neki először Monacóban a Brabham színeiben, majd egy évvel később Dél-Afrikában tette meg ugyanezt. Újabb évek teltek el anélkül, hogy nyert volna, majd 1990-ben fordult a kocka Imolában, és a Williamst az élre repítette, csakúgy mint 1991-ben Mexikóban és Estorliban, utoljára pedig 1992-ben Japánban.

A legjobb éve az 1992-es volt, már veterán versenyzőként, amikor második lett. Ezen kívül még 1989-ben és 1991-ben volt dobogós a szezon végén, addig 1985-ben nem volt ott a rajtrácson, de szerencsére hamar visszatért, és további sikereket ünnepelhetett. Végül 8 rajtelsőséggel, 13 leggyorsabb körrel, 37 dobogóval és közel 150 kieséssel a neve mellett köszönt el.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL