Max Verstappen óriási tempóban halad afelé, hogy háromszoros világbajnoknak mondhassa magát a Forma-1-ben. Erre több mint jó esélye van, és nemcsak amiatt, mert utcahosszal vezeti a bajnokságot.
Egyszerűen nem hibázik, addig a Red Bull olyan stabil és gyors alatta, hogy azzal kényelmesen nyeri a futamokat. Még az is benne lehet a pakliban, hogy egy olyan verseny sem lesz az idény hátralévő részében, amit ne ő nyerne meg.
Abszolút rekord lenne, viszont várhatóan így is futamokon belül eldőlhet a cím sorsa, matematikai szinten is. Ugyanakkor Verstappen mögött jó verseny van, és ez az Osztrák Nagydíj sprintfutamán sem volt másképp.
A szombati sprintfutam sem jelentett nagy gondot Verstappennek, bár a rajtot követően Sergio Pérez kissé kihúzta nála a gyufát. A mexikói a tűzzel játszik, Daniel Ricciardo bármikor beülhet a helyére, ha úgy adódik.
A Ferrarik ezúttal nem voltak olyan gyorsak, mint azt várhattuk volna, addig a Mercedesnek nagyobb hátrányt kellett ledolgozniuk, míg Fernando Alonso meglepetésre Lance Stroll mögött zárt, minimális különbséggel. Az összefoglaló videót erre a linkre kattintva érhetitek el.