A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko sajátos módon méltatta Sergio Perezt, emellett azt is kijelentette, hogy az első két hely kell a Red Bullnak, és nincs kőbe vésve, hogy Verstappen az első.

Sergio Pereznek ez lesz a harmadik szezonja a Red Bullnál, miközben utoljára Daniel Ricciardo töltött legalább ennyi időt Max Verstappen csapattársaként. Erre világított rá a Red Bull-főtanácsadó Helmut Marko is.

Az osztrák szerint már az is nagy dolog, hogy „túlélte” a mexikói pilóta ezt a két szezont, ráadásul a második helyen, közvetlenül Verstappen mögött végzett a Bahreini Nagydíjon:

„Sergiónak sikerült túlélnie két teljes szezont Verstappen csapattársaként anélkül, hogy összetört volna, mint a legtöbb pilóta. Ez pedig nagyszerű teljesítmény. Eközben Verstappennek nincsenek gyenge pontjai, de Perez így sem adja fel.”

Marko azt is kiemelte, hogy nincs csapatsorrend náluk, a lényeg, hogy legyen meg az első két hely a Red Bullnak, nem kell, hogy feltételnül Verstappen végezzen legelöl:

„Az a célunk, hogy a bajnokság első és második helyén végezzünk. Egyáltalán nem magától értetődő dolog, hogy Verstappen végez az első helyen” – jelentette ki Marko a Sport.de-nek.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL