A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Max Verstappen nyolc büntetőponttal vág neki a 2025-ös szezonnak, ami mindössze négy pontra van a versenyről való eltiltást jelentő határértéktől, ám a holland pilóta szerint ez nem befolyásolja majd versenyzési stílusát.

A Red Bull versenyzőjének helyzete különösen kényes, hiszen Fernando Alonsóval együtt ők rendelkeznek a legtöbb büntetőponttal a mezőnyben. Míg azonban a spanyol pilóta három pontja már március 24-én elévül, addig Verstappennek 11 versenyhétvégét kell hibátlanul teljesítenie, mielőtt pontjai csökkennének.

„Nem, de voltam már ilyen helyzetben korábban" – nyilatkozta Verstappen a PlanetF1.com-nak arra a kérdésre, hogy változtat-e a versenyzési stílusán. „Azt hiszem, voltam már kilenc vagy tíz ponton is, szóval csak kezelni kell a helyzetet."

A büntetőpontok rendszerének komolyságát jelzi, hogy tavaly szeptemberben Kevin Magnussen lett az első pilóta a rendszer 2014-es bevezetése óta, aki elérte a 12 pontos határt, ami automatikus versenytilalmat von maga után.

A holland világbajnok a 2025-ös esélyekről is beszélt, miszerint Lando Norrisszal együtt őt tartják a legnagyobb esélyesnek a fogadóirodák az idei címre. „Először is, nem szeretem a fogadást, de rendben van" – mondta. „Csak magunkra kell koncentrálnunk, nincs értelme másokra figyelni."

Verstappen szerint az autójukon még van mit fejleszteni. „Tudjuk, hogy vannak dolgok, amiken még dolgoznunk kell az autóval kapcsolatban, és ezt is tesszük" – nyilatkozta a Red Bull versenyzője.

A holland üdvözli, hogy idén több csapat is harcban lehet a győzelmekért. „Ez jó a sportnak" – mondta. „Azt hiszem, részben ezért alakították így a szabályokat. Remélem izgalmas lesz a szezon, és sok különböző győztest láthatunk – különböző csapatokat is. Ez nagyszerű lenne a sportnak."

Az FIA szuperlicenc pontrendszere szerint 12 hónapon belül összegyűjtött 12 büntetőpont automatikus egyversenyes eltiltást von maga után. Verstappen pontjai csak az Osztrák Nagydíjat követően kezdenek majd csökkenni.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL