Sam Collins és az egykori F1-es pilóta, Jolyon Palmer a Sky Sports adásában azt fejtegették, hogy mire kell ügyelnie Max Verstappennek az előszezoni tesztek során. Úgy vélik, hogy ezúttal kivételesen nem a gyors tempón lesz a hangsúly.

Az előszezoni tesztek elsősorban arról szólnak, hogy a csapatok minél több adatot gyűjtsenek a 2023-as konstrukciókról. Ennek érdekében nem a gyorsaságra helyeznek hangsúlyt, hanem a különböző aerodinamikai elemek kipróbálására, amellyel például a légáramlást vizsgálják.

A csütörtöki napon a Red Bull volánját Max Verstappen foglalta el, egész nő teszteli a Red Bullt, és a rövid etapok mellett bizonyos versenyszimulációk tesztelésére is lehetősége lesz a hollandnak.

A Sky Sports adásában pedig Sam Collins azt fejtegette, hogy ilyen helyzetben bizony lassan kell menni, hogy értékes visszajelzéseket kapjanak az autó viselkedéséről.

„Tanulmányozzák a légáramlást az oldaldobozok alatt. Ezt vizsgálják. Meg akarják érteni, hogyan reagál ez az új autó (a környezeti hatásokra). Lassú köröket tesznek, Verstappennek azt mondják, hogy minél lassabban vezessen, hogy a mérnökök megnézhessék a részleteket, hogy mi történik.”

Egyelőre elégedett lehet Verstappen és a Red Bull, mivel több mint 70 kört megtettek a teszten, ráadásul a „lassabb” tempó is elegendő volt ahhoz, hogy az első helyen végezzenek a délelőtti időszak során.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL