hero image
X / McLaren

0.5 másodpercet gyorsulhatott a McLaren a tavalyi autóhoz képest

Az olasz Autoracer értesülései szerint a McLaren csapata nagyjából fél másodpercet javított az autó teljesítményén, ami komoly előnyt jelenthet számukra a 2025-ös szezonban.

A wokingi istálló már a tavalyi konstrukciójával is dominálta a mezőnyt, hiszen megnyerték a konstruktőri bajnokságot, most azonban úgy tűnik, még erősebb lehet az új MCL39, amelyet váratlanul mutattak be csütörtökön a Silverstone-i pályán.

A silverstone-i teszten készült képeken jól láthatóak voltak a változtatások az új autón. "Nagyon körültekintően gondolkodtunk a 2025-ös autóról, mivel az MCL38 már versenyképes volt. Ezért alaposan meg kellett fontolnunk, mennyire legyünk merészek az újításokkal" - mondta Andrea Stella csapatfőnök.

Bár a módosítások nem tűnnek radikálisnak, az olasz szakember szerint ambiciózus megoldásokat alkalmaztak. "Végül egy viszonylag merész megközelítés mellett döntöttünk, hogy jelentős előrelépést érhessünk el" - tette hozzá Stella, aki szerint ez körönként nagyjából fél másodperces javulást eredményezhet.

Megnyerhetik a bajnokságot?

Papíron a McLaren előnye elegendő lehet ahhoz, hogy megtartsák vezető pozíciójukat a Ferrarival és a Red Bull-lal szemben, ráadásul mivel ez az utolsó év a jelenlegi szabályrendszer alatt, várhatóan egyik csapat sem fektet majd túl sok energiát a fejlesztésbe, hiszen a 2026-os teljesen új autókoncepción lesz a fő fókusz.

Mindez a McLarent teszi a konstruktőri címvédés első számú esélyesévé, Lando Norrisra pedig nagy nyomás nehezedik, hiszen tőle várják, hogy elhozza Wokingba az egyéni világbajnoki címet is. Az fél másodperces előny ehhez elegendő lehet, azonban a tavalyi, Verstappennel szembeni következetlen teljesítménye alapján ez nem lesz sétagalopp számára.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL