Nem véletlen, hogy a bikások egészen New Yorkig utaztak az új autójuk bemutatása miatt, hiszen közben az is hivatalossá vált, hogy 2026-tól csatlakozik hozzájuk a Ford, és a két márka közös erővel szeretné folytatni a sikeres utat.
Az eseményen egyébként jelen volt Christian Horner csapatfőnök, az alakulat két állandó versenyzője, Max Verstappen és Sergio Perez, illetve az idén hozzájuk visszatérő tartalékos, Daniel Ricciardo is.
Magáról az autóról túl sokat egyelőre nem lehet elmondani, hiszen ez valójában még nem az RB19-es volt, inkább csak egy bemutatóautó a Red Bull színeire festve. És ha már festés, az 2022-höz képest lényegében semmit sem változott, csupán néhány szponzor logója került fel vagy tűnt el.
Ettől függetlenül Horner még azt is felfedte, hogy az idei három amerikai futamra a rajongók tervezhetik majd meg az autójuk festését, és ennek érdekében egy versenyt is meghirdettek közöttük, a maga idejében pedig majd kiválasztják a győzteseket.
„Hihetetlenül különleges itt lenni New Yorkban, az Egyesült Államokban. Az ország nagyon fontos szerepet játszik manapság a Forma–1-ben, három futamot fognak itt tartani, Las Vegas idén csatlakozik a programhoz, ezért helyesnek éreztük, hogy itt mutatjuk be az RB19-et és a jövőbeli terveinket” – mondta a csapatvezető.
És ahogy már említettük, ezen tervek része lesz a Forddal való együttműködés is, amely lényegében kezdetét is vette már, miközben az istálló erőforrásait 2025 végéig még a Honda fogja biztosítani.
A Red Bull és a Ford partnersége pedig kiterjed az AlphaTaurira is, tehát ők is a bikások és az amerikai autóipari óriás által közösen készített hajtóegységgel mennek majd 2026-tól legalább 2030-ig.
Ami pedig a pályán zajló küzdelmet illeti, Horner még kifejtette, hogy biztosan szoros lesz a csata a legjobbak között. „Elképesztő szezon lesz ez. Egyértelmű, hogy a riválisaink sem maradtak tétlenek. Arra számítunk, hogy a Ferrari versenyképes lesz, a Mercedes is közel fog kerülni, és lehetnek más csapatok is, akik nagyot léphetnek előre.”
A valódi RB19-est majd a február végén kezdődő előszezoni teszten pillanthatjuk meg először, addig is azonban a tíz F1-es alakulat gőzerővel dolgozik, hogy a lehető legtöbbet tudja kihozni a 2023-as lehetőségeiből.