A hétvégén következik a Forma-1-es szezon első versenyhétvégéje, és ez nemcsak egy szezon, hanem egy új korszak kezdete is, hiszen hatalmas technikai átalakuláson ment át a sorozat, valamint visszatért a ground-effect is.
Az Auto Motor und Sport által idézett bennfentesek szerint pedig az év első versenyén nem is a teljesítmény és a tempó, hanem a megbízhatóság lesz a legfontosabb. Az egyik komoly hátráltató tényező a „delfinezés” jelensége lehet, ami megviselheti a versenyzőket, illetve a vibráció az autónak is gondokat okozhat, azt sem lehet kizárni, hogy defektet is láthatunk majd.
Tehát a futamra való felkészülésben az istállóknak arra a kérdésre is választ kell adniuk, hogy mekkora kockázatot hajlandók vállalni – minél közelebb van a kocsi alja a pálya felszínéhez, elméletben annál jobb teljesítményre lehetnek képesek, azonban minél magasabban van a kocsi alja, annál kevesebb az esély egy akár kieséssel járó ütésre.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko pedig azt mondta az AMuS-nak, hogy szerinte senki nem fogja feláldozni a vasárnapi versenyét egy szombati jó teljesítményt oltárán, és mindenki a megfelelő kompromisszum megtalálására fog fókuszálni.
„Ha pedig nem lesz igazam, akkor egy meglepetésgyőztest láthatunk az első versenyen” – tette hozzá az osztrák.