Február 23-án, csütörtökön kezdődik és három napon át tart a Forma-1 2023-as idényének szezon előtti tesztje Bahreinben, ahol egy héttel később a szezonnyitót is megtartják. Mivel a csapatok megosztják a három napot két versenyzőjük között, mindannyian másfél napot, azaz nagyjából 13 órát dolgozhatnak az autóval, hacsak nem jön közbe piros zászló vagy technikai probléma.
Alonso akár többet is ülhet a kocsiban, miután Lance Stroll nem vehet részt az Aston Martinnal a teszteken egy edzés közben szenvedett baleset miatt. Még ezelőtt azonban, a Mercedes és az Aston Martin idei autóinak bemutatóján sem a kétszeres világbajnok, sem a GPDA igazgatója, Russell nem tűntek boldognak.
„Szerény véleményem szerint három nap nem elég. Figyelembe kell venni a versenyző szempontját is, ez másfél nap pilótánként és nekünk még szerencsénk volt, hogy a Pirelli gumitesztjein is ott voltunk, ha nem lettünk volna, akkor 12 hete nem ültünk volna autóba” – mondta a brit fiatal a RacingNews365.com kérdésére.
„El tudjátok képzelni, hogy Rafael Nadal 12 hétig nem vesz ütőt a kezébe, aztán másfél nap edzés után megy a Roland Garrosra? Ilyesmi nem történik. Megértem, hogy miért van így de szerintem a három tesztnap két autóval lenne a legjobb kompromisszum, mert így is lehet limitálni a dolgot, de ez a másfél nap versenyzőnként nagyon kevés.”