A 2025-ös F1-es szezon negyedik versenyhétvégéjének helyszínén, a bahreini Szahír versenypályán található aszfaltburkolat története egészen különleges párhuzamot rejt magában. A 2003-ban lefektetett pályaburkolat, amely azóta is változatlan formában szolgálja a száguldó cirkuszt, idősebbnek számít, mint a jelenlegi mezőny négy feltörekvő tehetsége.
A pályára 2003-ban került az aszfaltburkolat, amelyen egy évvel később, 2004-ben rendezték meg az első Bahreini Nagydíjat. Az esemény azóta is a Forma–1 versenynaptárának meghatározó állomása maradt, miközben a versenyzői mezőny folyamatosan fiatalodik.
A Mercedes színeiben versenyző Andrea Kimi Antonelli 2006-os születésével a legfiatalabb a négy újonc közül, míg a Haas versenyzője, Oliver Bermann 2005-ben látta meg a napvilágot.
A Kick-Sauber színeiben induló Gabriel Bortoleto és a Racing Bulls pilótája, Isak Hadjar egyaránt 2004-ben született, éppen abban az évben, amikor az első Forma–1-es verseny zajlott a sivatagi versenypályán.
A generációk közötti különbséget még inkább kiemeli, hogy a 2025-ös Bahreini Nagydíj időmérő edzését megnyerő McLaren-pilóta, Oscar Piastri is mindössze egyetlen évvel idősebb a pálya aszfaltburkolatánál.
Eközben odaszólt egy erőset Hamiltonnak az olasz újságíró, míg Piastriról szóló viccek terjednek a paddockban.