Soha nem tudjuk meg, mi történt volna, ha Senna nem hal meg tragikus hirtelenséggel 1994-ben az imolai versenypályán. Pontosabban a baleset következtében hunyt el a kórházban, már nem lehetett rajta segíteni.
A történelem egyik legdöbbenetesebb halálhíre volt, hiszen még azok is ismerték Sennát, akik nem követték figyelemmel a Forma-1 történéseit. Az égiek túl korán hívták magukhoz, de mintha megérkezte volna a halálát.
Sok teória kering erről, viszont Sennánál senki sem szeretett jobban élni és versenyezni. Még lehetett volna pár erős év a karrierjében, és a halála előtt a Ferrarival tárgyalt, bár ezt kár is ebben a formában folytatni.
Egy igazi legendát vesztett el az emberiség, aki még ennyi idő után is nagy hatással van az emberekre. Sokat elmond, hogy Hamilton sokáig egy Senna-festésű sisakban versenyzett, mert mindig is a brazil volt a példaképe.
Most pedig egy olyan szettben tisztelet a bajnok előtt, amit nem kell magyaráznunk. Egy több mint különleges darab, méltó módja a megemlékezésnek, és valószínűleg sokan mások is szívesen hordanák.