Pár nappal ezelőtt fontos bejelentést tett az FIA elnöke, Mohammed Ben Szulajem, aki bejelentette, hogy az FIA fel akarja kutatni, hogy kik érdeklődnek a Forma-1-be való beszállás iránt, és akár három istállóval is növekedhet a jelenleg 10 csapatos rajtrács.
Ennek első lépése a „szándéknyilatkozati eljárás”, amely során megnézik, hogy kik érdeklődnek valóban az F1-be való beszállás iránt – az Andretti régóta pedzegeti a szándékát, de nem csak ők kaphatnak a lehetőségen.
Az ázsiai Panthera csapatfőnöke, Benjamin Durand azt nyilatkozta a RacingNews365-nek, hogy örülnek az FIA lépésének, és készek jelezni a beszállási szándékukat:
„Üdvözöljük az FIA kezdeményezését, de most már pontosan tudnunk kell, hogy milyen követelményeknek kell megfelelni és hogy hogyan fog zajlani a folyamat, de készen állunk arra, hogy kifejezzük érdeklődésünket az F1 iránt” – mondta a csapatfőnök.
Ami biztosnak tűnik, hogy a sikeres pályázóknak 200 millió dollárt kellene fizetnie a jelenlegi csapatoknak, hogy ezzel védjék őket a pénzdíj csökkenésétől – ez esetben tehát belépőnként 20-20 millió dollárt kaphatnának az istállók.