A McLaren előszezonja talán nem úgy alakult, ahogyan remélték, de Lando Norris szerint a csapat nincsen szörnyű helyzetben, és könnyen lehet, hogy sokan egyszerűen alábecsülik most őket.

A wokingi alakulat finoman szólva sem volt meggyőző a bahreini teszt során, ők teljesítették a legkevesebb kilométert, és összességében az autójuk sem muzsikált túl fényesen. Arról nem is beszélve, hogy a csapatfőnökük és az ügyvezetőjük is nyíltan kimondta, hogy nem tartanak ott a fejlesztésekkel, ahol szeretnének.

Ennek fényében talán nem meglepő, hogy a szezon elején sokan arra számítanak, hogy a McLaren küszködni fog, Norris viszont úgy véli, így is lehet okuk a bizakodásra. „Nem hinném, hogy annyira szörnyű helyzetben lennénk” – nyilatkozta a brit a csütörtöki sajtónapon.

„Talán nem vagyunk olyan erősek, mint szeretnénk, de nem is vagyunk annyira rosszak, mint azt az emberek gondolják. Persze nem akarom még elkiabálni sem, mert először látnunk kell, milyen a tényleges teljesítményünk.”

„Készülőben van már azonban néhány dolog, amiket már nagyon várok. Nyilván megfelelően kell ezeket megalkotni, és biztosítani kell, hogy úgy működjenek, ahogyan az elvárható. A szezon viszont hosszú, tehát várom már a továbbiakat is.”

Az, ha egy pilóta már most a később érkező fejlesztésekről és a szezon második feléről beszél, nem feltétlenül jó jel, de Norris azt is elmondta, hogy egyszerűen örül annak, hogy újra versenyautóban lehet.

„Izgatott vagyok a versenyzés miatt, ez a legfőbb dolog. Már a tesztelés is jó, de az igazi móka csak most hétvégén veszi majd kezdetét, amikor jön az időmérő és a futam. Ezt leszámítva fogalmam sincs, hogy fogunk teljesíteni. Az élmezőnytől messze vagyunk, de a pontokért remélhetőleg azért csatázhatunk, és ez is a célunk most hétvégére.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL