A McLaren pilótája, Lando Norris az M4 Sportnak adott interjúban arra tett utalást, három futammal ezelőtt még elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy a közeljövőben dobogóra állhat.

Míg a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon még nagyon elveszettnek tűnt a McLaren csapata, addig Imolában már a harmadik rajtsorba kvalifikálta magát Norris és Ricciardo, a riválisok hibáit kihasználva pedig Norris révén az idei első dobogóját is megszerezte a brit istálló.

Az imolai verseny után az M4 Sport riportere, Szeleczky Ádám azt kérdezte Norristól, hogy mit szólt volna, ha Bahreinben azt mondja neki, hogy pár futammal később dobogóra áll, így válaszolt:

„Azt, hogy megőrültél!” – majd arra válaszul, hogy „okos” versenyt teljesített, így folytatta: „Okosnak érzem magam! Nem akartunk a leggyorsabbak lenni, tényleg használni kellett a fejünket.”

„Korábban is így álltunk a dologhoz. Tudtuk, hogy nem leszünk harcban a Red Bull-lal és a Ferrarival. Egy ilyen körülmények között rendezett versenynek vannak kritikus részei. Az első a rajt volt, ahol sikerült mindkét Ferrarit megelőznöm, és kimaradtam a mögöttem lévő kalamajkából.”

„35 kört tettem meg a közepes gumikon, ami elég sok, ezért vigyáznom kellett rájuk. George sem volt messze tőlem, szóval sok részletre kellett figyelnünk, ami nehéz volt, de sikerült, ezért lett meg a dobogó” – fogalmazott Norris.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL