Bár a baleset ártalmatlannak tűnt, mégis kemény ütközés volt, árulta el Esteban Ocon a kvalifikáció után. A francia a The Race-nek árulta el, hogy a becsapódás akár 51G is lehetett.
A nagy G-erők okozója a balesetnél a betonfal volt, aminek el kellett volna nyelnie az ütközés erejét, de ehelyett az autó és Ocon tették mindezt. Carlos Sainz pénteki balesete után már jelezték, hogy az F1-es pilóták változtatásokat szeretnének abban a kanyarban, de az FIA nem tett semmit.
A pilóták egy Tecpro falat szeretnének a 13-as kanyar kijáratánál, ez elnyeli az autóra ható erőket, és lágyabb becsapódást biztosít. A betonfalnak köszönhetően a pálya ezen részén hiába alacsony a sebesség, a balesetek mégis nagy következményekkel járnak.
Sainz végül nyakfájdalommal megúszta, míg Ocon a térdét fájlalta a baleset következtében. A francia az alábbiakat mondta a baleset után:
„Carlos panaszkodott a versenyigazgatónak, mindannyian ott voltunk és meghallgattuk, de nem történt semmi. Carlos azt mondta, hogy az ütközés túl nagy volt, és én is hatalmasnak éreztem” – kezdte.
A baleset miatt megsérült az Alpine túlélőcellája, így nem tudott részt venni a kvalifikáción, ezért ma az utolsó helyről kellett rajtolnia „Valószínűleg ez pályafutásom legnagyobb ütközése, hogy őszinte legyek” – tette hozzá.