A negyvenéves Lewis Hamilton, aki idén januárban csatlakozott a Ferrarihoz, nem találja időmérős formáját új csapatánál, aminek következtében egyre komolyabb nyomás nehezedik a brit versenyzőre.
A kínai sprintfutam pole pozíciója és győzelme után sokan azt remélték, hogy Hamilton visszatér régi formájához, azonban a nagydíjhétvégék időmérő edzésein továbbra is jelentős lemaradással küzd.
Az idei szezonban eddig megrendezett négy időmérő edzésből háromszor maradt alul csapattársával szemben, ami különösen aggasztó annak fényében, hogy Hamilton birtokolja a legtöbb pole pozíció rekordját a Forma–1 történetében. A bahreini időmérőn tapasztalt hat tizedes másodperces hátrány pedig még inkább elgondolkodtató, főként mivel ez alkalommal maga Hamilton is elismerte teljesítménye gyengeségét.
"Egyszerűen nem végzem elég jól a munkámat, folyamatosan fejlődnöm kell. Ez természetesen nem egy jó érzés" – mondta Hamilton a média képviselőinek. A DAZN-nek adott nyilatkozatában pedig hozzátette: "A szombatok jelenleg a legrosszabb napjaim. Pillanatnyilag nem vagyok optimista, de megpróbálok valamilyen megoldást találni arra, hogy előrébb kerüljek. Jelenleg csalódást okozok a csapatnak."
Karun Chandhok, korábbi F1-es versenyző szerint Hamilton jelenlegi helyzete kísértetiesen emlékeztet a tavalyi, Mercedes-nél töltött időszakára. "Ma hallottam a nyilatkozatait, és teljesen úgy hangzott, mintha a padlón lenne. Ha becsuktam a szemem, olyan volt, mintha még mindig Mercedes-egyenruhában látnám. Hányszor hallottuk tavaly, hogy nem megy neki az időmérő? Most ugyanez a helyzet. Nem tudom, mi történhetett" – nyilatkozta a Sky F1-nek.
A szakértő szerint Hamilton életkora is szerepet játszhat a gyengébb teljesítményben, ugyanakkor a Leclerc-től való hat tizedes lemaradást még így is túlzottan nagynak tartja. Hamilton ugyanakkor bízik abban, hogy a vasárnapi, 53 körös bahreini nagydíjon jobb teljesítményt nyújthat, és célként az első öt helyezés valamelyikét tűzte ki maga elé.
Eközben odaszólt egy erőset Hamiltonnak az olasz újságíró, míg Piastriról szóló viccek terjednek a paddockban.