Lance Stroll az időmérő edzéseken továbbra sem teljesít jól, viszont a futamokon egyértelműen a legjobbak között van.

Érdekes lenne látni, Stroll mennyi lehetőséget kapott volna az F1-ben az Aston Martinnál, ha nem az édesapja a tulajdonos. Stroll védi a fiát, és nem hajlandó lecserélni, még akkor sem, ha egy jobb versenyzővel sokkal több pénzt kereshetnének. Emiatt is van nagy szerencséjük Alonsóval, aki kimagasló teljesítményt nyújt.

Egészen döbbenetes a két pilóta között a különbség az Aston Martinnál, különösen az időmérő edzéseken. A futamokon már sokkal jobban teljesít a kanadai, aki most a hazai versenyére készülhet, mely mindig különleges. Monacóban sem volt egyszerű dolga, viszont megint bizonyította, kiválóan tud versenyezni.

A rajtot is általában jól kapja el, ügyesen helyezkedik, és minden tehetsége megvan ahhoz, hogy a futamokon a legjobbak között legyen. Azzal azonban, hogy az időmérőkön gyengén megy, elveszi magától a lehetőséget vasárnapra, és nem úgy tűnik, hogy ez változni fog, mert továbbra sem tud mit kezdeni ezzel.

Az alább látható felvétel is bizonyítja, hogy a versenyeken más szinten van, és olyan manővert mutatott be, ami az elmúlt évek egyik legmerészebb előzése volt. Stroll itt aztán több mint bátor volt, de bejött az előzés, és joggal lehetett neki gratulálni hozzá, mert ebből akár nagy csattanás is lehetett volna.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL