A Red Bull Racing háza tájáról gyakran hallani olyan nyilatkozatokat, hogy nehezen vezethető az autó: Perez is beszélt erről tavaly, idén pedig Verstappen, Lawson és Cunoda is nyilatkozott a problémáról.
A Bahreini Nagydíj hétvégéjének csütörtöki napján a világbajnoki pontverseny harmadik helyezettjét, Oscar Piastrit arról kérdezték, hogy szerinte ő hogyan teljesítene a Red Bullnál, erre pedig így felelt:
„A kocsi elég nehezen vezethetőnek tűnik. Láttuk ezt Liammel, láttuk tavaly Checóval, most pedig Júkival. Nagyon nehéz egy olyan környezetbe megérkezni, ami nagyon arra fókuszál, hogy Max hogyan vezet.”
„Mindenesetre nagyon örülök, hogy én a McLarennél versenyzek” – tette hozzá Piastri a hivatalos sajtótájékoztatón.
Eközben Hamilton két szóval reagált a Ferrari fejlesztéseire, míg a Red Bull rejtélyes problémával küzd.