Bahreinben Max Verstappen, Szaúd-Arábiában pedig Sergio Perez szerezte meg az első rajtkockát, így eddig a Red Bull dominál az időmérő edzéseken az idei szezonban. Vélhetően most is összejöhetett volna az első sor a bikásoknak, de a hollandnak technikai gondja adódott, ami miatt csupán a 15. helyről várhatja a piros lámpák kialvását.
„Azt hiszem, minden bizonnyal jó versenyautónk van, ebben valószínűleg egy kicsit jobbak vagyunk, mint a riválisaink” – elemezte az időmérős teljesítményét Perez, aki Verstappen helyzetére is kitért. „De igen, annyi minden történhet egy versenyen, így számítok rá, hogy visszatér.”
Verstappen tavaly már produkált néhány elképesztő felzárkózást, emlékezzünk csak vissza Belgiumra, ahol a 14. helyről rajtoló holland már a verseny első harmadában felért az élre, és végül a Red Bull kettős győzelmet aratott. Ezt vetíti előre Perez jóslata, aki szerint nagyon erősek a versenytempót tekintve.
„Az autónk, a versenytempónk nagyon erős volt pénteken, szóval majd meglátjuk. Remélhetőleg a csapat számára, képesek vagyunk maximális pontot szerezni, mert ezek a hétvégék nagyon fontosak. A verseny, csak egyre szorosabb lesz.”
A futam helyi idő szerint 18:00-kor kezdődik, így hamarosan kiderül, hogy lehet-e kihívója a Red Bullnak…