Nemrég köszönt el a Porschétől a korábbi motorsport-főnök Fritz Enzinger, aki a beszédében azt is megemlítette, mennyire közel volt ahhoz a német autógyártó, hogy megállapodjanak a Red Bull-lal.
Mint ismert, sokáig a teljes nemzetközi sajtó biztosra vette, hogy az új motorformula érkezésével a Red Bull a Porsche partnereként folytatja – az üzlet végül az utolsó utáni pillanatban hiúsult meg:
„Nagyon jól haladtunk a tárgyalásokkal, sőt még kezet is ráztunk egymással, de az utolsó pillanatban mégsem jött össze az üzlet. A Red Bull egyenlő partnerei akartunk lenni, de persze mindenki eldöntheti, hogy el akarja-e adni a részvényeit vagy sem.”
„Nekünk rendben van a dolog így is, és kijelenthetjük, hogy mi végig fairül viselkedtünk” – mondta Enzinger a Speedweek tudósítása szerint.