Az Emilia-Romagna Nagydíjon Max Verstappen győzni tudott, míg Charles Leclerc a hibáját követően „csak” a hatodik helyen ért célba, így jelentősen csökkent az előnye a világbajnoki pontversenyben.
A futam után Rosberg Verstappen teljesítményét méltatta: véleménye szerint más szinten volt, mint a többiek, és hibátlanul vezetett, amikor igazán számított:
„Úgy tűnik, hogy a Red Bull jelentősen előre tudott lépni a megbízhatóság terén, sikerült megoldaniuk a problémáikat” – kezdte Rosberg a Sky Sports F1 adásában, majd így folytatta:
„Ezen kívül minden Verstappenről szól ismét. Egész hétvégén hibátlanul vezetett, amikor igazán számított, egy teljesen más szinten volt a többiekhez képest, elképesztő teljesítményt nyújtott.”
„Ezen a hétvégén jelentkezett, és azt mondta: ’hé, nem estem ki a világbajnoki harcból, még mindig részt veszek benne’! Verstappen már csak 27 pontra van Leclerc-től, tehát újra nyitott a világbajnokság, amit jó látni” – fogalmazott a német.