A Mercedes Forma-1-es pilótája, George Russell szerint a mai Red Bull, mely a 2023-as szezon első két versenyét meggyőző fölénnyel nyerte, gyorsabb, mint az Ezüst Nyilak voltak a hibrid éra elején.

A turbóhibrid-korszak elején a Mercedes rendre leiskolázta a mezőnyt, a 2014-es szezon nyitófutamán Ausztráliában az első tízben hat Mercedes-motoros versenyautó volt. Idén Bahreinben a Red Bull több mint fél percet vert a mezőnyre és Szaúd-Arábiában is 20 másodperces előnnyel nyert a győztes Sergio Perez Fernando Alonsóra.

Russell a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, minden csapatnak dolgoznia kell azon, hogy ledolgozza ezt a hatalmas hátrányt: „Először is el kell ismerni a Red Bull érdemeit, szerintem nagyobb előnyük van a mezőnnyel szemben, mint a Mercedesnek volt 2014-ben. Nagyon komoly előny ez és mindenkinek sokkal keményebben kell dolgoznia, hogy megértsék, hogyan lehet ezt ledolgozni.”

Miután rájöttek a bahreini gyenge rajt után, hogy autójuk koncepcióján változtatniuk kell, a Mercedes most sürgősen igyekszik felzárkózni a riválisokhoz. Russellnek van oka azonban az optimizmusra, szerinte a csapat alapvető változtatásokkal visszatérhet az élmezőnybe:

„Tudjuk, hogy nem jó döntést hoztunk a télen és szerintem emiatt a szokásosnál gyorsabban fogunk a teljesítményen javítani, szóval nincs minden veszve. A lehető legkeményebben küzdünk majd, versenyeket akarunk nyerni és ott akarunk lenni a bajnokság élén. Ugyanannyira akarunk realisták lenni, magunkra összpontosítani és a helyes alapokat letenni hosszú távon.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL